Park Miran vagyok, 12 éves. Sokan nem értenek meg engem, és a nagy képzelő erőmet. Pedig mindenkiben ott lakozik ez a képesség, csak nekem sokkal erősebben.
Az iskola lúzere vagyok, így nincsenek nagyon barátaim, csak egy sárkány. Na jó, őt is csak kitaláltam. Mindig elképzelem őt, ahogy az iskola udvarán repked, és mindig neki öntöm ki a szívem. Ő megvéd engem. De sajnos, nem tudom elő idézni otthon, csak itt, pedig a lakásunkban nagyobb szükség lenne rá. Éjszakánként sokszor a fantáiám miatt nem tudok aludni...Az árnyékok, a fények...
Beérve az iskola kapuján hangos nevetés csapta meg a fülemet. Megint rajtam nevetnek. Ilyenkir mindenkit fura szörnyetegnek képzelek, és akkor nem fáj annyira, hogy így bánnak velem. Az iskola legmenőbb csaja; a nyolcadikas Jimin is rajtam nevet. Nagy nyüszifülekkel felruházott denevérnek képzelem, amin felnevetek.
A nyolcadikban kettő Jimin van, és mind a kettő Park. Az egyik fiú, a másik lány, és ők ketten uralják a sulit, a csatlósaival. Sokszor elképzeltem már őlet királyként, és mindig nevettem, mert olyan cikin néztek ki.
Mosolyogva megyek be az iskola fehér ajtaján, nem foglalkozva a gyerek sereggel, akik a hátam mögött nevetnek, az egyenruhámon, amire felvartam egy angol szót: Dragon.
Most ezen szórakoznak, nem hogy' inkább a saját dolgukkal foglalkoznának!
Bemegyek a terembe, ahol még senki sincsen. Helyet foglalok az ablak melletti padban a legutolsó sorban. Lepakolom táskám, és kitárom az ablakot.
Képzeltem szabadjára engedem, s nézem, ahogy Dragon bekebelezi a nyolcadikas Jimineket, akik eszeveszetten sikítoznak. Meg persze, teknős jelmez van rajtuk.
Dragon lenyeli a két férget, és az ablakhoz repül. Lehunyom szemem, s elképzelem, hogy a hátára mászok.
Süvítünk a levegőben, és innen egész Szöult látni lehet, ami gyönyörű. Átölelem Dragont, ahigy egyre feljebb, s feljebb megyünk, egy fehér felhőn átvágva. Egy repülő mellé szegődünk, amin minden utasnak boldogan integetek...
-Park Miran!
A nevem hallatára lezuhanok Dragon hátáról, vissza az osztályterembe. Kinyitom szemeimet, és az előttem álló tanárra meredek.
-Csókolom.-mondom, majd elkuncogom magam.
A tanárom ordibálni kezd, én pedig egy T-rex-nek képzelem, husszú hajjal, kosztümmel, és magassarkúval.
-Menj az igazgatóiba!-mondja.
Vállat vonok, aztán felállok. Az egész osztályból kitör a nevetés, mert én másképp öltözöm. Nekem nincsen a szoknyámba betürve az ingem. Minek?
Elindulok az ajtó felé, és lenyomom a kilincset. Egy nagy ajtó csapódás jelzi, hogy elhagytam a termet. Még sosem küldtek fel az igazgatóiba...
Elindultam a hosszú-hosszú folyosón, aminek vége sincsen -a képzeleteimben. Egy nagy fekete lyuk a folyosó, ami magába szippant.
Hirtelen két kezet érzek derekamon, de félek megmozdulni. Meg torpantam. Biztos egy nagy ragadozó szörnyeteg!
Megfordulok, de csak Jimin az. A fiú Jimin.
Ch...Fiú, és sminkeli magát! Bár...Nagyon helyes, és kár, hogy nyolcadikas.
Vörös haját kisimítja hajból, elengedve a derekamat.
-Engedd ki a hajad, türd be az inged, és vedd le a szemüveged.-darált le nekem egy mondatot.
És vajon miért? Miért akarja ezt? Na oké, megteszem.
Félénken leveszem a szemüvegem, és Jimin kezébe nyomom. A fiú felsóhajt, és kiveszi a hajamból két oldalt a gumit, majd kibontja a fonatot. Végig emelem tekintetem magamon, és egy nagy sóhajjal fogom magam, és betűröm a fehér ingemet. Jimin kivesz a zsebéből egy szemceruzát, és a kezembe nyomja.
-Nem szeretném, hogy szekáljanak...Így sokkal szebb vagy.-mosolygott, majd inkább elvette tőlem a tárgyat, egy kicsit neki lölve a falnak.
Kihúzta szemeimet, majd egy elégedett mosollyal kezdett pásztázni.
-A cipőd...-nézett le fehér...khm...feketés-fehér Converse cipőmre.
Sosem figyeltem oda az öltözködésemre, azt meg nem is gondoltam volna, hogy egy fiú varázsol széppé. Már, ha lehet.
-Kicsit koszos.-nevetek fel, életem első mosolyát mutatva ennek a fiúnak.
Ő is elkuncogta magát, majd végig nézett rajtam.
-Este átjössz hozzánk? -kérdezte kedvesen, mintha egy 4 éves kisgyerekkel beszélne.
Biztos átengednek a szüleim, mert endig egy barátom sem volt. Bólintok, mire ő vissza vezet a termünkhöz. Bemegyek, és lehajtott fejjel sétálok a helyemre. Megint nevetnek. Megint. Mint mindig.
